1.
– Nicolette Market!
Szőke hajú, tengerkék szemű fiatal lány tekintett fel fátyla mögül.
– Akarja-e férjül az itt megjelent Kevin Spencert?
Nicole rámosolygott a mellette álló férfira.
– Igen!
A pap ezután a barna, hátrafésült hajú herceghez fordult.
– Kevin Spencer! Akarja-e feleségül az itt megjelent Nicolette Marketet?
– Igen! – felelte határozottan Kevin, mélykék szeme boldogan csillogott.
– Ezennel tehát házastárssá nyilvánítalak benneteket!
Kevin felemelte Nicole fátylát, és gyengéd, szerelmes csókot váltottak. Az egybegyűltek kitörő üdvrivalgással fogadták a jelenetet.
Nagy nap volt ez Pillenda számára, hiszen a királyi házaspár egyik rokona esküdött meg. Kenneth Market elsőként lépett oda gratulálni húgának.
– Legyetek nagyon boldogok, Nicole! – köszöntötte, és arcon csókolta az újdonsült feleséget. Ezután Kevinhez fordult. – Vigyázzon rá!
– Az életemnél is jobban – ígérte Kevin, miközben magához ölelte a lányt. Nicole sugárzó arccal bújt hozzá.
Mindeközben a királyné is megérkezett a párocskához.
– Fogadjátok gratulációmat! Legyen szép és boldog jövőtök! – ölelte meg őket egymás után.
– Köszönjük, Vanessa!
– Megkaptok tőlünk minden támogatást, amire csak szükségetek van! – ígérte Kenneth vehemensen, ám Vanessa leintette férjét.
– Ugyan, drágám, hagyd őket érvényesülni! Meg kell tanulniuk maguknak boldogulni, elvégre mostantól önálló hercegséget fognak uralni – vetette hátra rézvörös haját, amelyet egyetlen vastag copfba fonva hordott.
– Igazad van – biccentett Kenneth engedékenyen, mint mindig. Arca felragyogott, amikor többi húga is odalépett hozzájuk.
– Mit szólnátok, ha lakodalom után rendeznék egy kisebb családi összejövetelt az ifjú párnak? – indítványozta Charlotte Market.
– Pompás ötlet! – lelkendezett Emily, a legfiatalabb húg.
– Valóban jó volna, de Kevinnek és nekem egy óra múlva indulnunk kell – sajnálkozott Nicole.
– Innen mentek egyenesen a nászútra? Hová is? – érdeklődött Monica, Charlotte ikertestvére.
– Almirdbe, Kevin szülőföldjére.
Monica irigykedve sóhajtott.
– Almird vadregényes tájai, mellette a Csillámtenger…milyen jó is egyeseknek!
Nicole ránevetett.
– Így kell férjhez menni neked is! – kacsintott Kenneth cinkosan.
– Hogy én és a férjhezmenetel? – kacagott fel Monica. – Azt már nem! Nincs az a férfi, akiért feladjam a függetlenségemet!
– Te tudod… – hagyta rá Kenneth, miután elkapta Vanessa rosszalló pillantását. Okosabbnak látta, ha nem feszegeti tovább ezt a témát.
A kis csapat hamar szétszéledt, miután egyre több gratuláló vendég vette körbe az ifjú párt.
– Monica ez egyszer igazán felöltözhetett volna szolidabban – dohogott Vanessa, miközben Kenneth és ő a kúriájuk felé sétáltak.
– Szerintem most egészen visszafogott volt a megjelenése – vette védelmébe húgát Kenneth. Vanessa megütközve pillantott rá.
– Magához képest – tette hozzá a férfi.
– Igazad van, most csak a kebleit tette közszemlére, a combjából valóban alig látszott valami – jegyezte meg Vanessa gúnyosan. – Az ég szerelmére, úgy öltözködik, mint egy bordélyház madámja! Bár ha belegondolok, a lakosztálya már egy jobbféle piros lámpás háznak is beillik, tekintve a sűrűn váltakozó férfivendégeit.
– Kedvesem, ő ilyen – mondta Kenneth bocsánatkérő hangsúllyal. – Tudod, hogy sosem fog megváltozni. Nincs mit tenni, el kell fogadnunk ilyennek.
– De ha egyszer a viselkedésével rontja a birtok jó hírét is…- Vanessa lemondóan sóhajtott. – Minek is hergelem magam rajta! Igazad van, sosem fog megváltozni. De az esküvőt igazán megtisztelhette volna egy visszafogott ruhadarabbal.
*
– Furcsának találom, hogy a bátyja és neje tegeződnek egymással – jegyezte meg Kevin, amikor néhány percre kettesben maradt feleségével.
– Itt Pillendában a legtöbben sokkal szabadabban viszonyulnak ehhez a kérdéshez – felelte Nicole kedvesen. – Nálunk gyakori a tegeződés.
– Értem. De remélem, nem haragszik meg, ha én erre nem állok át. Tudja, hölgyem, a családomban ezt igencsak szigorúan veszik – magyarázkodott Kevin.
– Nincs ezzel semmi probléma. Tiszteletben tartom az ön családjának szokásait, s természetesen nem bontom meg ezt a szokást.
Kevin hálásan ölelte magához nejét.
– Köszönöm a megértő hozzáállását. Ígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy önt boldoggá tegyem.
– Én pedig igyekszem a lehető legjobb feleség lenni.
– Számomra az a legnagyobb boldogság, hogy ön az enyém – súgta Kevin, és finoman megcsókolta a lányt.
Eközben a szolgálók között is nagy volt a sürgés-forgás, előkészültek a lakomához.
– Az ég áldjon meg, vágj már derűsebb arcot! – szólt rá Kimberly egyik társára, miközben két tálca frissítőt egyensúlyozott. Tanja Loudon leszegett fejjel vette tudomásul az intelmet, ébenfekete haja előrehullott.
– Hahó, hozzád beszélek! – pörölt vele tovább Kimberly. – Próbálj már meg mosolyogni, hiszen lakodalomra készülünk!
– Hagyd őt! – lépett oda Sandra békítően. – Nem mindegy neked, milyen arcot vág? Attól még jól végzi a teendőit, a vendégek pedig nem az ő arckifejezésével fognak törődni.
– Akkor sem értem, miért kell ilyen gyászosan néznie maga elé – bosszankodott Kimberly.
– Hol van Mandy? – váltott témát Sandra.
– A másik mimóza? Mára pihenőnapot kért. Állítólag sürgős dolga akadt a hazájában, de szerintem egyszerűen csak nem volt kedve részt venni ebben az egész felhajtásban.
– Én azt sem tudom, hová valósi – tűnődött Sandra.
– Senki sem tudja. De nem is fontos – zárta le a kérdést Kimberly, majd visszasietett a konyhára.
*
Mandy West eközben komótosan átlovagolt Pillenda birtokain, Larnó felé véve az irányt. Amikor beért a Kristályerdőbe, gyorsabb tempót diktált a lovának. Nem szívesen barangolt a fák között, szeretett volna mielőbb kijutni onnan. Úgy okoskodott, hamarabb megérkezik, ha átvág Negedi mellett, mint hogyha az utakat követné szabályosan.
– Gyí! – biztatta szürke lovát, és nekiiramodtak. Ám nem vette észre, hogy alig néhány méterrel arrébb egy másik lovas közeledik jobb felől, így a következő pillanatban nagy robajjal összeütköztek. A levegőt megtöltötték a jajgatások és a lovak méltatlankodó nyihogása.
– Idióta! Nézz már az orrod elé! Mi a fenének lovagolsz, ha nem tudod irányítani azt a szerencsétlen állatot? – dörrent egy férfi hangja. Mandy nagy nehezen felült, és kisimította vörösesszőke haját az arcából. Homlokát felkarcolta az esés következtében, vékony csíkban folyt le róla a vér, és a térdét is fájlalta.
– Neked beszélek, te szerencsétlen nyavalyás! – rángatta meg a karját az ismeretlen, név szerint Steve Anders. Már első pillantásra látszott rajta, hogy egy velejéig romlott ember, akiben egy csepp jóérzés sem lakozik. Mandy azonban felháborodott ezen a hangnemen. Szótlan és visszahúzódó lány volt, de azt még ő sem tűrte, hogy egy ismeretlen fickó, akit még életében nem látott, így beszéljen vele.
– Moderáld magad, ha kérhetem! Te sem nézhettél előre, különben elkerülhettük volna az ütközést, szóval csak hallgass! – meggondolatlanul csúszott ki száján a válasz, arra sem vette a fáradságot, hogy magázódjon, főként mert a férfi sem tette.
Steve tekintete elsötétült.
– Mit merészelsz? – sziszegte. – Nem tudod még, kivel húzol ujjat, kislány!
– Nem vagyok kislány, és nem húzok ujjat senkivel! – nyelvelt Mandy, rá nem jellemző módon. Azt már megszokta, hogy a Richardson-kastélyban lekezelik őt mint szolgálólányt, de hogy még szolgálaton kívül is így beszéljen vele az első jöttment, az már kihozta a sodrából.
A következő pillanatban azonban olyan csattanós pofont kapott az arcára, hogy még a feje is oldalra rándult. Elsápadva nézett fel támadójára, és rémülten összerezzent, amikor meglátta, hogy a férfi kést ránt elő.
– Nagyon meg fogod még bánni, hogy visszabeszéltél nekem – fenyegette meg Steve. Mandy remegve húzódott hátra.
„Jóságos ég, egy igazi őrült vademberbe botlottam bele” – gondolta.
– Most bezzeg betojtál, igaz? – Steve tébolyult röhögésbe kezdett. Mandy összeszedte minden bátorságát, ráállt fájós lábára, majd amilyen gyorsan csak tudott, visszapattant lovára, és elvágtatott. Még sokáig hallotta maga mögött a férfi nevetését. Megpróbált nem sírni, és az útra koncentrálni. Jobb lesz, ha mielőbb eltűnik innen.
Azt már nem vette észre, hogy Steve is visszaül a nyeregbe, és a nyomába ered…
*
– …tehát még egyszer sok boldogságot és boldog jövőt kívánok az ifjú párnak! – búcsúzott Vanessa hivatalos beszédjében Nicole-tól és Kevintől, akik indulni készültek nászútjukra. Tapsvihar kísérte végig őket, amint beszálltak a hintójukba. Nicole ragyogó arccal integetett az egybegyűlteknek, majd kikanyarodtak az udvarból.
– Házasok vagyunk – fordult hozzá Kevin izgatottan.
– Úgy van – Nicole boldogan ölelte meg férjét. – Ezentúl új élet vár ránk, és együtt nagyon boldogok leszünk.
A hintó lassan maga mögött hagyta Pillendát, az új élet pedig egyre csak közeledett… tele titkokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése