Helyszínek


Pillenda a legnagyobb ország, középen helyezkedik el. Itt található a Richardson-birtok, és a történet legnagyobb része is itt játszódik. A Kristályerdő minden oldalról körülöleli, illetve innen bontakozik ki az Arany út és az Erdővégi út is.

Hóragla Pillendától északnyugatra, Szablag pedig északkeletre helyezkedik el. Mindkettő rossz hírű, örökké háborúzó ország, gyakran támadják meg a szomszédokat is, az ottani katonák előszeretettel fosztogatnak, és rabolnak el fiatal lányokat.

Pillenda közvetlen szomszédja Kornia, a két ország között szoros barátság áll fenn. Támogatják a másikat minden ügyben.
Elfa, Negedi, Mortun és Csebre viszonylag kicsi és semleges országok. Nem törekszenek sem barátságok, sem ellenségek gyűjtésére, őket a maguk ügyeinek igazgatása köti le. Csebrét a Gyémánterdő övezi körül. Onnan az Ezüst út egyenesen Larnóba vezet, ez a legszegényebb ország. Aki teheti, eljön onnan. Igyekeznek önerőből fenntartani ezt a birodalmat, de időnként elfogadják Pillenda vagy Kornia segítségnyújtását.
A csillámtenger mellett még két ország terül el. Almird gyönyörű tájairól és kiegyensúlyozottságáról ismert, Tepália azonban magának való, távoli népközösség, az ott élők nemigen állnak kapcsolatban más országokkal.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itt egy kép arról, hogy nagyjából hogyan képzelem el az országok elhelyezkedését. De ez csak egy paintes tákolmány, nem ér röhögni :P


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése